Hetünk egyik új éneke Füle Lajos bácsi tollából született. Végtelenül egyszerű, már-már gyermeki gondolatok követik egymást, ismétlődő formákkal megfogalmazva a családtagokért mondott imádságot. A „gyermeki” itt azonban nem a naiv, kezdetleges, kiforratlan gondolat, hanem a bibliai értelemben gyermeki, az Atyára figyelő, az ő segítségét váró, alázatos ember nézőpontja. Kimeríthetetlen a Biblia gyermekekkel, az ember lelki gyermekségével kapcsolatos gondolatvilága.
Nem véletlen, hogy Jézus is gyermekeket állít példaként a tanítványai elé:
„Jézus odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, és ezt mondta: “Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában.”
(Máté 18,2-3)
Később az apostoli levelek is „gyermekekhez” szólnak:
„… feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban.”(Fil 2,15)
„Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei.” (Efézus 5,8) „Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek!” (1Ján2,1)
„Abban az időben megszólalt Jézus, és ezt mondta: “Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak.
A folytatás megdöbbentő, mert ha nem ezzel a gyermeki indulattal közeledünk, kizárjuk magunkat az ige megértéséből: „Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni.”(Máté 11,25-28)
Pál a római hívőknek pedig jövőbemutató titkot mond: „Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.”(Róma 8,16)
A fentiek figyelembevételével közeledjünk az ének gondolataihoz, és a fentieket szem előtt tartva énekeljük imádságos szívvel és hittel.
Elsőként önmagunkat állítjuk az Úr elé, mert az ige mindig személyesen bennünket akar megszólítani. Fontos, hogy ez „ma” történjen, ahogy énekeljük. A Szentírásban mindig hangsúlyos „ma” a kegyelmi idő kifejezésére szolgál. Kifejezi azt is, hogy nem akarok várni, nem akarom halogatni a problémáim megoldását. Feladom a magam kezdeményezését, mert sürgető a segítség!
A segítség garanciáját az énekszerző a megváltás munkájában találja meg: „adtál helyettem drága vért”, amelyet „ingyen ad” az Úr mindenkinek, aki kéri tőle: „hadd kérjelek”, „hadd legyek én is tiéd”. Hiszed-e? Kéred-e?
A kegyelmet talált emberben pedig felszakad a felismerés: erre van szüksége a családomnak! Uram! Ők még nem a tieid, mentsd meg őket, könyörülj rajtuk! S valljuk meg testvérek, hogy melyikünk az, aki ne a legnagyobbat kívánná és akarná szeretteinek, apjának és anyjának, gyermekeinek és testvérének? A legnagyobbat, az igazi ÉLETET, amelyben a bűnbocsánat ajándékát átélve, a kegyelmet nyert ember új szívvel élve hálaadással dicsőíti teremtő Urát. Az egész ének gondolatvilága, felépítése emlékeztet a Biblia egyik legszebb, ősi hitvallására:
„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.” (Zsolt.50,15)
Friderikusz Nándor
